2019. november 28., csütörtök

Őszi olvasmányaim (2019.)



Sziasztok! Ugyan még nincs vége a novembernek, de elhoztam nektek az őszi olvasmányaimat, ami ugyan elég gyér teljesítmény lett. De én már annak is örülök, hogy azért a suli és a munka mellett ennyit is sikerült olvasnom.

Forrás: Pinterest


Szeptember


Ebben a hónapban sikerült két olyan könyvet elolvasnom, amelyek nagy hatással voltak rám. Mind a két könyvről írtam egy könyvajánlót a blogra. Őszintén szólva elmondhatom, hogy ez a hónap egy igazi Dream válogatás hónapra sikeredett. A két könyv között semmi hasonlóság nincs – azon kívül persze, hogy mind a kettő romantikus könyv.

Rachael Lippincott: Két lépés távolság
Szabó Tamás: Holdvíz

A Két lépés távolság azért is volt – többek között – rám nagy hatással, mert június végén veszítettem el egy CF-es barátnőmet, ebben a bejegyzésben el is búcsúztam tőle, amely ide kattintva olvasható. Nagyon hiányzol kis angyal!

Szeptemberben 2 könyvet és így 638 oldalt sikerült elolvasnom.


~~~

Október




Ebben a hónapban szintén két könyvet sikerült elolvasnom, az egyik egy könnyed, vicces LOL könyv volt, ami a hűvös, szomorú napokon nagyon nagy vígaszt nyújtott. A másik könyv pedig a frissen felélénkült fantasy rajongásom egy újabb áldozata volt.



Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel
Rachel Hawkins: Hex Hall

A Vakrandi a végzettel c. könyvet nagyon szerettem, új kedvencet is avattam ezzel az olvasmánnyal. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a könnyed, vicces szerelmi történeteket.

A Hex Hall-t halloween alkalmából akartam nagyon elolvasni, és nagyon nagy hangulatot adott ehhez a – külföldi – ünnephez. Ez a kötet is nagy kedvencem lett.
Októberben 2 könyvet és 658 oldalt sikerült elolvasnom.


~~~

November




Még ugyan nem sikerült elolvasnom a Zuhanás c. könyvet, de november végére mindenképpen ki szeretném olvasni így, ha sikerül, akkor majd frissítem a bejegyzést, hogy tudjak nektek beszélni róla.




Eva Kavian: Nem akartam vele élni
Nicole Williams: Zuhanás

A másik könyv pedig a Nem akartam vele élni volt, amelyet még a szombathelyi raktárvásáron szereztem be. Nem volt annyira vészesen borzalmas, mint ahogyan azt sok értékelésben olvastam, nem lett a kedvencem ez tény, de nem volt annyira rossz.

Ha a Zuhanást is bele számolom, akkor novemberben 2 könyvet és 466 oldalt sikerül/sikerült elolvasnom.





Összességében én elégedett vagyok a teljesítményemmel, persze lehetett volna ez sokkal jobb is, de már annak is örülök, hogy ennyit sikerült olvasnom az iskola és a munka mellett.



Köszönöm, hogy végig olvastad ezt a bejegyzést!
xoxo
Ria

2019. november 18., hétfő

Karácsonyi ajándékötletek könyvmolyoknak!


Sziasztok! Igaz, hogy még csak november van, de már vészesen közeleg a karácsony – a világ legszebb ünnepe. Lassan mindenki elkezdi az ajándékok vásárlását, vagy legalábbis eltervezi, hogy kinek mit szeretne adni, hiszen mindenki a legtökéletesebb ajándékot szeretné adni a szeretteinek a szeretet ünnepén. Hogy kicsit tudjak segíteni ebben a helyzetben: összegyűjtöttem nektek 10+1 ajándék ötletet, aminek – szerintem minden igazi könyvmoly örülni fog. De nem csak ötleteket gyűjtöttem nektek össze, hanem pár oldalt is ahol bizonyos ötleteket megtaláltok, ezeket az oldalakat a linkekre kattintva meg is tekinthetitek.

Forrás: Pinterest

1. Természetesen a könyv!

Mi sem természetesebb annál, hogy egy könyvmolynak egy neki való könyvet vásárolsz ajándékba?

Ha tudod mi a barátod/ismerősöd kedvenc műfaja, és tudod milyen könyvnek örülne, akkor ez a tökéletes megoldás. Viszont, ha csak azt a műfajt tudod, amit a könyvbarátod szeretettel olvas egyszerűen csak abban a műfajban kell jól szétnézni és biztosan találsz valamit, ami a fülszöveg alapján máris nyerő ötlet lesz.

Ha viszont tudod milyen könyvek szerepelnek a barátod kívánságlistáján, akkor még egyszerűbb dolgod van abból a szempontból, hogy bármelyiket is választod majd, biztos, hogy örülni fog neki. A történet egyetlen hátulütője az, hogy nem tudhatod, hogy esetleg más a listáról mit vesz meg neki, nehogy ugyanaz a könyv legyen.




2. Ajándékkártya

Ez az az ajándék, amivel sohasem nyúlhatsz mellé. A legtökéletesebb ajándék egy könyvimádónak, hiszen olyan könyvre tudja felhasználni amilyenre csak szeretné, és 100% hogy örülni fog neki.





3. Tea válogatás

Egy jó kis kuckózós estéhez hozzátartozik egy jó könyv, egy meleg pokróc és egy meleg, finom ital. Ha tudod, hogy a barátod nagyon szereti a teákat, akkor egy tökéletes választás lehet bármilyen időszakban és bármilyen eseményre (születésnap, húsvét, karácsony).

Minél több ízesítésű teát teszel bele annál tovább kitart a kis csomagod, és annál nagyobb választási lehetősége lesz a barátodnak.

Egy finom epres tea egy szenvedélyes romantikus történethez? 
Esetleg egy ízletes fekete tea egy sötét témájú könyv mellé? 
Vagy egy különleges mangós tea egy fantasy világhoz?
A kombinációk lehetősége végtelen lehet. ;)




4. Bögre

Ha már úgy is nagyon a kuckós témát feszegetjük, akkor valljuk be elengedhetetlen kellék egy szép bögre – hiszen miben másban ihatnánk valami finomat egy jó könyv mellé? 

Egy szép bögre bárkinek jó ajándék ötlet lehet, nem csak könyvmolyoknak.





5. Kávé válogatás

Ha már egyszer gondoltunk a tea imádó könyvmolyokra, akkor ne felejtsük el a koffeinimádó molyokat sem! Hiszen van, aki mind a kettőt nagyon szereti és van, aki csak a kávét, így a kávé válogatás is egy jó ajándék lehet. A kuckózós estékhez – mint már említettem – felejthetetlen tag az ital, ami akár egy jó meleg kávé is lehet.

Már több fajta ízesítésű kávéport lehet kapni (2in1, 3in1) és egy koffeinkedvelő ember bizonyára örömét lelné egy hasonló kis csomagban. 
Egy jó könyv társaságában egy kellemes csésze kávé? Szerintem fantasztikusan hangzik!





6. Bekeretezett idézet

Mi sem természetesebb, hogy a könyvimádó barátodnak egy olyan ajándékot adj, ami a kedvenc könyvére emlékezteti. Erre pedig egy frappáns ötlet lehet egy bekeretezett idézet a barátod kedvenc könyvéből.

Hiszen nem nagy kunszt elkészíteni, még feltétlenül nyomtatóra sincs hozzá szükséged, te fogod megálmodni és elkészíteni neki. Mind tudjuk, hogy annál az ajándéknál nincs szebb, amit valaki saját maga készít neked.

Egyszerűen csak egy szimpatikus idézetet kell keresned barátod kedvenc könyvéből, ami szerinted illik is hozzá, aztán ezt vagy kinyomtatni, vagy saját kézírással leírni, – esetleg rajzolsz rá valami frappáns dekorációt az idézethez – majd egyszerűen egy képkeretbe teszed.
Biztosan gyönyörű dísze lesz egy könyvmoly szobájának.





7. Készíts könyvjelzőt!

Egy könyvmolynak mindenképpen szüksége van pár könyvjelzőre, hiszen, ha ez nem lenne kénytelen lenne egy ültő helyében kiolvasni minden könyvet. 
Minél szebb és kellemesebb emléket okoz, ha te magad készíted el a könyvjelzőt, hiszen így lesz egyedi.




8. Könyvesszütyő/könyvestok/könyvvászon

Egy könyvesszütyő fantasztikus ajándék lehet minden könyvmoly számára, aki szeret utazni, vagy esetleg, aki vidéki és sokat utazik az iskolába, vagy a munkahelyére. Minden könyvmoly rémálma, ha a könyv, amit épp olvas megsérül vagy esetleg elázik. Ezek a dolgok kiküszöbölésére tökéletes ajándék lehet egy könyvesszütyő, ami védi a könyveket. Főleg, ha olyan dizájnt választasz, ami a könyvmoly barátod stílusa.

Tőlük is tudtok vásárolni könyvvásznat:

Forrás: Világok Lángja Instagram
Világok Lángja: www.vilagoklangja.hu

Forrás: Little Fires Instagram
Little Fires: linktr.ee/littlefirescandles



9. Könyves gyertya

Ma már egyre több könyvesgyertyát lehet venni és mindegyik egyedi. Már nagy a választék és vannak olyan kedves gyertyakészítők is, akik egyedi kívánságokat is teljesítenek. Így ezzel az a lehetőség is tárt karokkal várja érdeklődőit, hogy olyan gyertyát csináltathass könyvszerető barátodnak ajándékba, ami mind címkében, mind illatban passzol hozzá.

Milyen szép dísze lenne a barátod könyvespolcának!





10. Vászontáska

Voltál már te is abban a helyzetben, hogy vettél több dolgot is de nem volt miben kényelmesen hazavinned? Igen, velem is – főleg a könyvesboltból jövet.

De erre a megoldásra jó ötlet lehet egy tartós vászontáska, amivel még a környezetet is megkíméljük, hiszen nem szórunk el annyi nejlonzacskót. Így ez az ötlet nem csak könyvmolyoknak jó ajándékötlet hanem minden olyan embernek, aki szeret vásárolni.

Nagyon szép és ötletes könyves bögréket és vászontáskákat találtok például itt:
Bookline: www.bookline.hu
Olvashop: www.olvashop.hu





+1. Olvasónapló

Egy könyvmoly számára, aki szeret sokat olvasni ez az ajándék biztosan nagyon találó lesz, hiszen fel tudja jegyezni melyik könyvről mit gondolt, melyik volt a kedvence, mikor olvasta stb.

A legjobb ebben az ajándékötletben, hogy akár te is el tudod készíteni és ezzel még személyesebb lesz az ajándék.

Forrás: Pinterest





Kellemes ajándékozást kívánok mindenkinek és remélem sikerült segítenem!
Köszönöm, hogy végig olvastad ezt a bejegyzést!
xoxo
Ria


2019. november 11., hétfő

Szabó Tamás: Holdvíz – könyvajánló


Már a megjelenés óta szemezek ezzel a kötettel és a Dream válogatás nyereményjátékának köszönhetően hamar hozzám is került, amit innen is nagyon szépen köszönök a Maxim kiadónak.


Fülszöveg:
Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?


Értékelés: 4«

Borító: 5/5

Oldalak száma: 368 oldal

Kiadó: Maxim kiadó

Először is, amit mindenki lát, az a gyönyörű borító. Eszméletlen gyönyörű, rabul ejtett már akkor, amikor rátaláltam a neten. Még el sem olvastam a fülszöveget, már repült is a kívánságlistámra – pedig én aztán ilyent nem szoktam csinálni.

Az egész történet az 1990-es években kezdődik és rengeteg tabu témát feszeget. Kicsit más volt számomra ebben a korban olvasni, hiszen általában olyan könyveket olvasok, amik napjainkban – vagy legalábbis a 2000-es években játszódnak.
De nagyon hamar hozzá tudtam szokni az időhöz, én ugyan 2000-ben születtem mégis azokat a régi zenéket, amik előfordulnak a könyvben én a mai napig imádom – hiszen édesanyám rengeteget hallgatta ezeket a csodás dalokat, amikor kicsi voltam.
Bonanza Banzai? Már meg is vett magának!

~ Induljon a banzáj
Essen szét a ház
Legyen úrrá rajtunk
Az aktuális láz ~

A történetben Zoli életét követhetjük nyomon, az ő érzéseibe leshetünk bele és az ő szemén át élhetjük át az eseményeket. Egy nagyon jószívű, okos, tehetséges – és a leírtak alapján helyes – fiú, aki tele van szeretettel.

Mint ahogy a fülszöveg is elárulja, Zoli megtudja, hogy meghal az apja; a rettegett gonosz – és számomra így is irritáló – személy, aki rettegésben tartott már sok embert élete során. A fiú a hagyatéki tárgyaláson megtudja, hogy van egy húga. Ez után kezdenek beindulni az események. Elkezdődik a nyomozás a titokzatos hugica után. A fő szála a történetnek egyértelműen a kettejük kapcsolatát mutatja be. Milyen lehet felnőtt fejjel megtudni, hogy az embernek van egy testvére és az egész gyerekkorát nélküle kellett leélnie, amit már sohasem tud igazán pótolni?
Zoli teljesen máshogy éli az egész történetet meg.

A fülszöveg rengeteg mindent nagyon ügyesen kikerül – és hiába is szeretnék nem spoilerezni ebben a bejegyzésben, ha ezt kihagynám nem tudnám teljesen átadni azt amit a könyv miatt éreztem.

SPOILER kezdete   A fülszöveg nagyon ügyesen kikerüli többek közt azt, hogy ez a történet – részben – egy testvérszerelemről szól (…) Én ebben a témában még nem olvastam, de nagyon izgalmas volt olvasni és Zolival átélni, hogy milyen a tiltott gyümölcs.
A fiú rengeteget őrlődik ezen magában, nagyon sokáig próbálja elfojtani magában a vágyat és a szerelmet Noémi iránt. Végül pedig kiderül, hogy a lány is így érez iránta. Folytatódik a bonyodalom.  SPOILER vége.

Noémi csak úgy keresi a bajt, és egy napon elrabolja őt egy egész Brazíliát rettegésben tartót maffiavezér. Az elrablást megelőzően a lánynak esélye nyílik telefonálni titokban Zolinak és az édesanyjának, majd ők mindent hátrahagyva a megmentésére sietnek.

SPOILER kezdete – Tehát, mint már mondtam, a fülszöveg több dolgot is nagyon ügyesen és rafináltan kikerül, mint például azt, hogy a rettegett maffiavezér, aki Noémit fogságban tartja egy undorító pedofil férfi. Akinek egy teljes szobája van tele fiatal – 6 év körüli – kisfiúkkal, akikkel, ha kedve tartja eljátszadozik… Gyomorforgató és szívszorító volt számomra ezeket a részeket olvasni. Ez a negatívum volt az egyetlen, ami miatt a könyvtől elvettem egy egész csillagot.   SPOILER vége.

Nem szeretnék az eseményekből többet elárulni.

Úgy gondolom, hogy ez a történet nagyon szépen és részletesen lett felépítve, rengeteg tabu témát feszegetve és részletezve. A szereplőket tudtam szeretni, megtudtam érteni őket és a tetteiket. A helyszíneket imádtam, mintha végre utazhattam volna! New York, Budapest, Pécs, Róma stb. A zenéket, a humort, a kort, a szójátékokat szintén nagyon szerettem. Az egész történet annyira fordulatos volt, hogy ha az ember egy oldalt, vagy egy fejezetet átugrott volna, már az egész történet fonalát elvesztette volna, annyira gyorsan változtak az események. A könyv egyértelműen olvastatja magát. A kidolgozás és a szerző humora nekem nagyon tetszett. Fordulatokból nem volt hiány az egyszer biztos, még akkor sem mikor az olvasó azt hinné, hogy már tényleg vége a történetnek. A szerző még a végén is be tudott csempészni egy nagyon nagy csavart.
A történet végét én teljesen korrektnek éreztem, szerintem ez egy tökéletes befejezése volt Zoli és Noémi történetének.


Kedvenc idézeteim:

„Mindenem megvan, szuper zsebpénz, drága verda, sportsikerek, de akkor is hiányzik valami. Illetve valaki. Egy lány az életemből. Túl régóta vagyok egyedül. Bár lenne végre valaki, akit szerethetek!”
 ○♥○


„Istenem, több csavar van a családunk történetében, mint egy kibaszott barkácsüzletben!”
 ○♥○


„Aznap is csak vég nélkül bámultam a fejfáját, azzal a két hibásnak tűnő évszámmal, nemcsak őt siratva közben, hanem magamat is, és azt a három soha vissza nem térő évet, ami a legszebb volt az életemben.”





Köszönöm, hogy végig olvastad ezt a bejegyzést!
xoxo
Ria

2019. november 3., vasárnap

Őszi Book Tag (2019.)


Sziasztok! Ez az első book tag az oldalon, és még várható is belőlük pár :D
Ez a tag nagyon megtetszett, és éppen az ősz közepén járunk, szóval pont aktuális. Szeretem ezt az évszakot (is), a gyönyörű színes falevelek között sétálni a hűvös időben a kedvenc vastag pulcsimban. A bekuckózós estéket egy jó könyvvel és egy jó meleg teával egy puha takaró társaságában. Annyira egyedi hangulata van ennek az évszaknak.



1)    Sárguló levelek: a világ tele van színnel
Válassz egy könyvet, aminek piros/narancs/sárga színű a borítója!
Az összes színes falevél közül ősszel a kedvencem a piros, úgyhogy egy piros színben pompázó könyvborítót hoztam ehhez a ponthoz, mégpedig Kylie Scott: Taktus c. könyvét.




2)    Kényelmes pulcsi: végre elég hideg van ahhoz, hogy előkerüljenek a meleg holmik
Melyik könyv melengeti meg a szívedet?
Melyik nem? :D A kedvenc könyveimet tudnám igazából ide sorolni, ott sem mindegyiket, de a legtöbbet igen.

3)    Őszi vihar: szakad az eső és süvít a szél
Válassz egy kedvenc könyvet VAGY műfajt, amit esős napokon szeretsz olvasni!
Én nagyon kedvelem a romantikus műfajt. Eső? Szél? Hideg? Egyértelműen nekem a forró, érzelmes történetek esnek a legjobban ilyenkor.



4)    Hűvös, csípős levegő
Melyik az a karakter, akivel szívesen cserélnél?
Őszintén szólva én minden könyvben találok valakit akivel teljesen – vagy nagyjából – tudok azonosulni, így több szereplővel is szívesen cserélnék, de mind-mind más okból.

5)    Meleg alma cider
Melyik alulértékelt könyvet szeretnéd, hogy igazán felkapják?
Nagyon sokan nem szeretik Paul Rudnick: Minden a te hibád c. könyvét, de nekem nagyon tetszett, sokat tudtam rajta nagyon nevetni. Molyon mindössze 66%-ot kapott.



6)    Kabát, sál, kesztyű: hidegre fordul az idő, ideje beburkolózni
Melyik az a borító, amit legszívesebben eltakarnál, ha nyilvánosan olvasod?
Nem szoktam eltakarni egy könyvem borítóját sem, én büszke vagyok az apró magánkönyvtáram tartalmaira.

7)    Pumkin Spice
Mi a kedvenc őszi ételed?
Nálunk már régóta a kalács a rendszeres látogató, minden ősszel elkezdődik a szezonja és egészen tél végéig tart is. Tipikusan őszi kedvenc ételem a sült gesztenye és a dió.



Köszönöm, hogy végig olvastad ezt a bejegyzést, ha van kedved te is töltsd ki!
xoxo
Ria